Hosszú éveken át sikeresen működött a komáromi székhelyű Csudijó Egyesület, melynek célja és fő tevékenysége fiatalok szabadidős tevékenységének eltöltéséhez programok szervezése, gyermekek és fiatalok táboroztatása. A játékos, kézműves és hagyományápoló tevékenységek szervezése során az ép fiatalok sérült társaikkal együttesen, közösen vehettek részt a tevékenységekben, azaz egyfajta társadalmi érzékenyítő tevékenységet is ellátott az egyesület.
2025. évben személyes érintettségek okán az egyesület fő céljait és tevékenységét újragondolva, részben megújulva, taglétszámát megsokszorozva új néven – immár Aranyház Egyesületként folytatja munkáját közösségünk.
Egyesületünk fő célja egy hiányzó szociális ellátás létrehozása és működtetése, mely a térségünkben az autizmussal élő felnőtt személyek nappali ellátását, a hosszú távú lakhatást nyújtó ellátását fogja megoldani. A jelenlegi ellátások nem tudják lefedni a jelentkező igényeket. Ezen kívánunk változtatni.
Olyan szolgáltatások létrehívását álmodtuk meg és tűztük ki célként, amely elősegíti az autizmussal és értelmi fogyatékossággal élő felnőtt személyek védett foglalkoztatását és fejlődésüket, ezzel együtt az esélyegyenlőséget és a társadalomba való beilleszkedésüket.
Nappali ellátás
A szociális ellátás keretében a létrehozott nappali intézmény és támogatott lakhatás biztosítja majd valamennyi szociális szolgáltatási elemet: az esetkezelést, a tanácsadást, a pedagógiai- és gyógypedagógiai szolgáltatást, készségfejlesztést, háztartási- vagy háztartást pótló segítségnyújtást, étkeztetést, gondozást és felügyeletet. A tevékenységek során az ellátást igénybe vevők autizmus-specifikus, individuális fejlesztését is biztosítani fogjuk. A nappali ellátás biztosítja majd a napközbeni tartózkodásra, társas kapcsolatokra, valamint az igénybe vevők alapvető higiéniai szükségleteik kielégítésére, igény szerinti étkeztetésre.
A nappali ellátást biztosító intézmény elsősorban, de nem kizárólagosan autista személyek részére szociális, egészségi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást fog nyújtani – a helyi igényeknek és az egyesület életéhez köthetően közösségi programokat is szervez majd. A szolgáltatásokat nyitott formában, az ellátotti kör és a lakosság által egyaránt elérhető módon kívánjuk működtetni, az autizmussal élőkön túl az egyéb értelmi fogyatékossággal élő felnőttek befogadása mellett.
A fiatalok a nappali foglalkoztatóhoz kapcsolódóan fejlesztő foglalkoztatás – később akkreditált foglalkoztatás – keretében különféle terményeket dolgoznának fel, melyeket részben saját maguk állítanak elő kiskertjükben, kézműves termékeket készítenek, illetve helyi termelőkkel együttműködve csomagolási, címkézési feladatokat végeznének. Tevékenységünk és feladataink során együtt kívánunk működni más helyi és országos civil szervezetekkel, közösségekkel, helyi termelőkkel.
Céljaink megvalósítását szolgálná egy, a település mellett lévő meggy-ültetvény. Ennek folyamatos bővítését, fejlesztési irányát már most az ellátottakkal elvégezhető tevékenységek, az értékesíteni kívánt, magasabb hozzáadott értékkel rendelkező termékek előállításának a törekvése szabják meg. Az értékesítésből származó bevételt a működés mellett, az egyesület közhasznú tevékenységére kívánjuk felhasználni. A szóban forgó ültetvény területén már elkezdődött egy rekreációs kert kialakítása is melyben a munkavégzés mellett pihenő részek kialakításával, kerti tóval, állatsimogatóval a feltöltődésnek, pihenésnek is teret tudunk majd adni.
Rengeteg ötletünk van, többek között az itt kialakított tereket nyári táborok működtetésére is fel tudjuk majd használni, melyek bevétele szintén az egyesület, ezáltal a fiatalok javát fogja szolgálni. Ezen túl együttműködési megállapodásokat szeretnénk kötni a helyi- és környékbeli önkormányzatokkal, a térségben működő nagyobb cégekkel, hogy egy-egy zöldfelület-rész parkfenntartási munkáiban is tevékenyen részt vehessünk az ilyen jellegű munkavégzésre alkalmas, majdani munkatársainkkal.
Támogató szolgálat
Az arra rászoruló személyek számára a szolgáltatások, a közszolgáltatások igénybevételének biztosítása érdekében Támogató Szolgálatot hozunk létre, amely biztosítja a szükséglet-felmérések alapján rászorulóknak a társadalmi életben való részvételt.
A célcsoportról röviden:
Az autizmussal élő felnőtt fiataljaink többsége a Tatai Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI intézmény jelenlegi és volt tanulója. Szeretnénk az ott megtanult és elsajátított készségeket, ismereteket továbbfejleszteni és kamatoztatni. (Udvaros, irodai kisegítő, konyhai kisegítő és fonalmentő szakokon tanultak a fiatalok). Meg kívánjuk mutatni, hogy kellő figyelemmel és törődéssel a fogyatékkal élők is képesek értéket teremteni és létrehozni, hogy mindennapjaikat tevékenyen egy közösség értékes részeként tudják eltölteni. A szolgáltatás tervezett megkezdése, nagymértében a lehetőségeinktől függ. A megfelelő tárgyi feltételek, működési engedélyek megszerzését követően, várhatóan 2027.
A szolgáltatás tervezett helyszíne: Komárom
A helyi önkormányzathoz jelenleg már eljuttattunk egy kérelmet, melyben mindezen terveink ismertetése mellett kérjük az önkormányzatot, hogy segítse az elindulásunkat az első ingatlanunk biztosításával, egy esetlegesen önkormányzati tulajdonú, a célnak alkalmas épület átadásával, amit át tudnánk alakítani a nappali ellátó intézményünk elindításához. A polgármester úr javaslatára „B” tervként megneveztünk egy konkrét, jelenleg is éppen eladásra kínált ingatlant az ingatlanpiacról, mely egyébként már egy ideje el is nyerte a tetszésünket, a működéshez szükséges átalakítás költségeit egy kivitelezővel felbecsültettük és így mint egy támogatási kérelmet a hivatal felé benyújtottuk.
Jelenleg támogató döntésre várunk, de mindeközben megkezdtük már a közös munkát is az egyesületen belül, aktívan építjük a közösségünket, rendszeresen találkozunk, próbáljuk tartani, illetve kiépíteni a kapcsolatot fiatal lelkes gyógypedagógus szakemberekkel, illetve tapasztalt autizmus specifikus tudással és tapasztalattal rendelkező pedagógusokkal, hogy ha eljön az idő legyenek jó szakembereink a munkához.
Sorra látogatásokat teszünk már működő egyesületeknél, intézményeknél és még az idei évben tervezünk elindítani bizonyos tevékenységeket az egyesületi délutánokon, hogy legyenek megjelenésre alkalmas produktumaink, amikkel meg tudjuk alapozni az egyesületünk jó hírnevét, ismertségét, illetve a foglalkoztatottjainknak legyenek alternatíváik az idő hasznos és tevékeny eltöltésére a későbbiekben, amikor megindulhat az intézmény és a közös munka.
Hogyan segíthet?
1%
Kérjük, segítse munkánkat adományával. Az alábbi számlaszámra várjuk felajánlásaikat céljaink eléréséhez. Várjuk továbbá adója 1%-ának felajánlását.
Köszönjük!